Radiátorokat loptak, tetten érték

Dávid • 2014. október 8. 10:19 • Zsaruhír 0 24

Radiátorlopáson értek tetten két fiatal férfit egy Kenyérgyári úti intézményben a zsaruk tegnap kora délután – áll a honlapunkhoz eljuttatott rendőrségi összegzésben. Volt egy harmadik bűntársuk is, ő a már leszerelt fűtőegységeket szállította egy fémfelvásárló telepre. Tettenérés máris itt!


A rend éber őreihez tegnap 13 óra körül érkezett a bejelentés, hogy két ismeretlen férfi tartózkodik egy Kenyérgyári úti irodahelyiségben. Radiátorokat szereltek le éppen, s a piszkos munkának végül a tetthelyszínre érkező járőrök vetettek véget.  Később kiderült: volt egy harmadik elkövető is, ő már az eltulajdonított szerkezetek értékesítésével foglalkozott. Végül a 26 éves K.T. István, a 18 éves A. Milán, és a 20 éves K. Roland dunaújvárosi lakosokat az egyenruhások előállították -, lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd ezt követően őrizetbe is vették őket. A nyomozók egyébként előbb megtalálták, majd lefoglalták az ellopott fűtőtesteket.

Kommentek