Október 6. – ünnepség a gyásznapon

Dávid • 2014. október 5. 16:26 • Közélet 0 12

Az aradi vértanúk kivégzésének emléknapján, nemzeti gyásznapunkon az eseményhez méltó ünnepségre várja a megemlékezőket Dunaújváros önkormányzata a ’48-as Emlékműnél hétfőn délután.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét. A hagyományoknak megfelelően Dunaújvárosban is lesz megemlékezés október 6-án, azaz nemzeti gyásznapunkon: az ünnepség helyszíne ’48-as Emlékmű lesz, az eseményre hétfőn 15 órától várják az ünneplőket.
A Himnusz hangjai után Suplicz Mihály rendező-koreográfus “Érezd a Hősök tekintetét!” című előadását láthatja a közönség; a programban közreműködnek a Bartók Kamaraszínház színművészei, a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes felnőtt és ifjúsági csoportja tagjai, valamint a Violin Művészeti Iskola növendékei, énekel Pere Nikoletta népdalénekes.
Az emlékműsort követően Őszi Attila, a Lorántffy középiskola igazgatója mond beszédet, majd a megemlékező koszorúzás következik. Az ünnepség a Szózat közös eléneklésével ér véget a forradalmi emlékműnél.

Kommentek