Kórustalálkozó – dunaújvárosiakkal Mezőfalván

Dávid • 2014. október 3. 15:43 • Kult 0 0

Idén immár hatodszorra ad otthont a Mezőfalvi Római Katolikus Templom a Dréta Antal Egyházzenei Kórustalálkozó eseménysorának szombaton délután – az idei seregszemlére két dunaújvárosi együttes is meghívást kapott!

Négy együttes részvételével rendezik a Dréta Antalról, Mezőfalva egyik alapítójáról elnevezett egyházzenei kórustalálkozót a Mezőfalvi Római Katolikus Templomban október 4-én, szombaton 16 órától. A szervező/házigazda Mezőfalvi Nőikar mellett két dunaújvárosi kórus, a Viadana Kamarakórus és a BonaVox Nőikar, valamint egy székesfehérvári együttes, az Alba Regia Vegyeskar lép közönség elé a térségi seregszemlén.

 Visszatérő vendégség – a Viadana Kamrakórus Visszatérő vendégség – a Viadana Kamrakórus

A kórustalálkozón a település önkormányzata által alapított díjat, a Dréta Antal emlékplakettet ítéli oda a szakmai zsűri az arra érdemes kórusnak (a döntnökök körét erősíti Pocsai Mária, a Széchenyi Gimnázium Vegyeskara, valamint Horváth Péter, a Dunaújvárosi Vegyeskar karnagya is).
A verseny lebonyolításának menete változatlan: a kórusok bemutatói után a zsűri döntéséig a mezőfalvi Petőfi iskola zeneművészetben tanuló növendékei mutatkoznak be. A kórustalálkozó ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak és szívesen látnak Mezőfalván!

Kommentek