Parkoló-zsonglőr postások, akik a leghülyébb helyeken állnak meg

Dávid • 2015. március 26. 15:21 • Közösség 0 27

Lehet, hogy csupán néhány perc erejéig, mégis néha a legidiótább helyeken a legszemtelenebb módon parkoltatják szekereiket a postások. Erre korábban már én is felfigyeltem, tegnap délután azonban egy olvasónk háborodott fel – jogosan. Figyelem, felhívás a végén! Keressük együtt, közösen a legszemtelenebbül parkoló postást! 

Olvasónk tegnap délután a főiskola környékén sétálgatott, mikor egy deviáns sofőrre lett figyelmes. Pontosabban arra, hogy céges autóját nem a legtutibb helyen
parkoltatja – az ugyanis még bőven a kerékpárosok terepe. Szépen el is zárta az utat a kétkerekűek elől.  
Táborlakónk fogta a telefonját, s szépen megörökítette a Castellumnak a bravúros mutatványt. Sőt, még szóba is elegyedett a Magyar Posta keményen dolgozó szorgos kisemberével.

Kerékpárosok? Ugyan, ugyan. Kerékpárosok? Ugyan, ugyan.

Olvasónk azonban hiába hívta fel a futár figyelmét a szabálytalan parkolásra, nem igazán hatotta meg a dolog. 
-    A futár azzal próbált védekezni, hogy nem látott felfestés, így kerékpárút sincs. Konzekvensen: itt úgy áll meg, ahogy akar. Tény, mi való: régen festették már fel azt a bizonyost, azóta igen látványosan megkopott – meséli szemtanúnk. 

Olvasónk által jelentett eset egyébként korántsem tűnik egyedinek: nálam a postás szekerek parkoltatásának művészete akkor csúcsosodott ki igazán, mikor egy szép napfényes napon kiléptem az erkélyemre, s egy elbaszott helyen állomásozó zöld paripát láttam.
A postás úgy tette le munkaeszközét a lépcsőházam előtt, hogy ott aztán a korlát és a tehergépkocsi között még az én hipervékony testalkatommal sem tudtam volna átférkőzni. Készítettem képes lenyomatot az akcióról, de azt sajnos korábban már töröltem a galériámból. Sebaj, megpróbálom illusztrálni az esetet – íme: 

Táborlakók, figyelem!
Vadásszatok ti is szemtelenül parkoló postásokra!

Képezzétek le tetten érhető alkotásaikat, s küldjétek el némi kommentárral megtoldva nekünk ide vagy ide, vagy akár nekem errefelé.  

Keressük együtt, közösen a legszemtelenebbül parkoló postást! 

Kommentek